Composit Ergonomic Risk Assesstment

Címlap | CERA - Az összetett ergonómiai kockázatbecslés | Az értékelés menete

Munkahelyek elemzése

A vizsgálat elemzés eső lépése annak meghatározása, hogy mely CERA értékelési terület kitöltésére van szükség. Gyakori eset, hogy egyes értékelési területek üresen maradnak. Előfordul, hogy egy munkahelyen több, láthatóan egységes tevékenység is folyik, ezért ezekre a CERA adott értékelési területét több példányban is ki kell tölteni.

Nem feltétlenül kell újabb értékeléseket végezni, ha több azonos munkahely is van, az adott tevékenységet máshol már vizsgálták, sok dolgozó végzi ugyanazt a munkát. A veszélycsökkentő intézkedések meghozatalakor azonban ezeket az összevonásokat, mennyiségi és létszámadatokat figyelembe kell venni.

Meg kell határozni, hogy az egyes értékelések mely dolgozók bevonásával történjenek. Törekedni kell arra, hogy több – testfelépítése, munkamódszere stb. alapján eltérő – dolgozó, különböző műszakokból vegyen részt az értékelésben.

Az értékelést a munka minél kisebb zavarása mellett, a munkahelyi szabályok betartásával kell elvégezni. Az eredményeket az értékelő lapon kell rögzíteni.

‹ Előkészítés fel Eredmények összegzése ›

Keresés

CERA navigáció

  • Nyítólap
  • Hazai helyzet
  • Gyakran használt módszerek
  • Papír – ceruza módszer
    • A CERA értékelés
    • Az értékelőlap kialakítása
    • Az értékelőlap felépítése
    • A CERA értékelőlap felhasználásának feltételei
  • CERA xls változat
  • Képalkotáson alapuló értékelés
  • Az értékelés menete
    • Előkészítés
    • Munkahelyek elemzése
    • Eredmények összegzése
    • Intézkedések meghatározása
    • Beavatkozások végrehajtása
  • A CERA fejlesztése
    • Aktuális
    • közreműködők
    • Fórum
  • Letöltés

Bejelentkezés

  • Új fiók létrehozása
  • Új jelszó igénylése

Partner oldalak

  • ÓBUDAI EGYETEM
  • ÓBUDAI EGYETEM Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar
  • Munkavédelmi továbbképzés.hu
Copyright © 2012 munkavedelmitovabbkepzes.hu.
Minden jog fenntartva.