Eredmények összegzése
A CERA lapokon az eredmények az összegző területen láthatók, a többi lap ehhez mellékletet képez. A vizsgálati tervnek megfelelő bontásban rendezni és összegezni kell a lapokon szereplő eredményeket, hogy abból kiderüljön, kinél (hány dolgozónál), mely munkahelyeken, mely tevékenységek során, mely értékelési terület alapján fordult elő piros, sárga és zöld érték.
Előfordul, hogy a piros – sárga – zöld értékek arányából valamilyen súlyozással próbálják meghatározni az adott munkahely számszerű eredő minősítését, majd és ez alapján egyfajta fontossági sorrend felállítása. Valójában egy piros szintű értékelés önmagában is elfogadhatatlan kockázatot jelent, tehát nem jobb az „egy pirosos” a „tripla piros” munkahelynél.
Célszerű azonban azt meghatározni, hogy melyek a tipikus problémák, hol fordulnak elő, mely dolgozói körre terjednek ki.